Ha eddig nem tetted meg, itt az idő átgondolni, milyen nevelési elveket vallotok. Nap mint nap tapasztalom, hogy a gyerek számára az egyik legmegterhelőbb dolog az oviban és az iskolában az otthon és az intézmény közötti értékrendbeli különbség. Ha nem csak résről, hanem szakadékról van szó, az sok konfliktust okoz minden szereplőnek.

Egy ismerősünk nyílt napon vett részt egy ismert alternatív iskolában, és hüledezve mesélte, hogy a bemutató órán egy kislány végig a pad alatt bujkált, és senki nem szólt rá. "Micsoda dolog ez, így viselkedni, amikor épp a legjobb arcát kéne mutatnia a jelenlévő szülőknek?" Nyílt napon a megszokott osztályterembe akár húsz-harminc vadidegen felnőtt is beül. A gyereknek mondhatod, hogy a tanítót nézi, nem minden gyerek képes ezen felülemelkedni. Ez a kislány szégyenlős volt, s nem fogja magát jobban érezni, hogy ráparancsolnak mások előtt, viselkedjen már rendesen. Aki érti érti, aki nem, nem. Jelen család esetében szerencsére hamar kiderült, hogy bármilyen jó is ez az iskola, nem fogják a szülőkkel egymás szavát érteni., nem érdemes ezt választani.

Számtalanszor tapasztaltam már, hogy bármilyen nevelési elveket is vall egy iskola, bármilyen képzésen is vett részt a pedagógus, ez mind kevéssé számít. Tanítani ugyanúgy érzelmi munka, hasonlóan, mint a szülői szerep. Egy tanár ugyanúgy emberi mivoltát, érzelmeit, sérüléseit viszi bele az oktatási folyamatba és a gyerekekkel való kapcsolatba, mint mi szülők a nevelésbe. Éppen ezért tanítót érdemes választani, nem iskolát. Akivel érezzük, hogy működik a kémia, akire szívesen rábízzuk egész napra a gyereket, akivel megvan az összhang, az lesz a jó választás. Tudom, hogy vannak intézmények, ahol nincs lehetőség arra, hogy személyesen megismerkedjen a szülő a tanítóval. Fel nem tudom érni ép ésszel, hogy fordulhat ilyen elő. Én biztos, hogy nagy ívben elkerülöm ezeket a helyeket.

A gyerekek természetes módon érdeklődőek, kíváncsiak, szeretnek tanulni, megismerni a világot. Óriási a belső motivációjuk, hogy megszerezzék a tudást. Ha nem így lenne, már kihalt volna az emberiség, de legalábbis a fáról még nem jöttünk volna le. Ezt a tulajdonságukat csak elvenni tudjuk tőlük. Minden olyan elképzelés, ami szerint a gyerekekbe tölcsérrel kell tölteni a tudást, motiválni kell őket vagy bármilyen külső megerősítésre van szükségük (érdemjegyek, különböző színű és szagú pontok, állatfigura matricák) ahhoz, hogy tanuljanak, téves. Minden olyan kezdeményezés jó, ahol legalább alsó tagozatban nincsen osztályozás, viszont építenek a belső motivációra, sok az önállóan választható feladat.

A tehetség nem kiváltság. Mindenki tehetséges, mindenki különleges, mindenki jó valamire. Egyedi , megismételhetetlen puzzle darabka, ami ha megtalálja a helyét boldog, teljes életet élhet. A gyerekeket segítenünk kell saját érdeklődési területük, erősségeik felfedezésében. Jó, ha sokféle megközelítést alkalmaz egy iskola, élvezik és kihasználják, hogy nem vagyunk egyformák. Marciban imádjuk, hogy annyira a lelkes a matektól, Bálintban azt szeretjük, hogy imád rajzolni. És nem akarjuk, hogy Bálintból Marci váljon, sem fordítva. Épp így jók, ahogy vannak. Carl Rogers pszichológus munkásságából tudjuk, hogy fejleszteni az erősségeken keresztül lehet. Ha egy gyereket csak arra figyelmeztetünk, mi nem megy olyan jól, előbb vagy utóbb elveszti a motivációját, elhiszi, hogy ügyetlen és nem akar majd tanulni. Ha viszont az erősségeire koncentrálunk, lehetőséget teremtünk, hogy fürödjön a sikerben. Szárnyakat fog kapni, és még abban is fejlődni fog, amiben eddig kevésbé volt jó. Örüljünk minden olyan hozzáállásnak, ahol a gyerekeknél azt emelik ki, ami jól sikerült, és nem mindenáron a gyengeségeiket akarják javítani. Ezt úgy hívják: szeretet.

Amikor felnőttek mesélnek az iskolai éveikről, sosem azt emelik ki, milyen szép, vagy saras volt az udvar. Persze jó, ha a gyerekek sokat mozoghatnak a szabadban. Lehet, hogy mesélnek arról, hogy messze volt a suli, és kényelmetlen volt odautazni. De a legfontosabbak mindig az emberek. Tanárok, akiket szerettek, akik szerették őket és bíztak bennük. Vagy épp olyanok, akik megszégyenítették őket, akik elvették a maradék önbizalmukat.

Nekem ezek a fontos szempontok az iskolaválasztásnál. Nem tudok tanácsot adni, mert nem tudhatom, neked mi a fontos.